BETEGPORTÁL

A Sysmex az egészségügyi területek széles spektrumán végez tevékenységeket. Az egészségügyi szakembereknek nyújtott információk mellett a szaktanácsainkat kérő magánembereket is segítjük gyakorlati ismeretek átadásával.

Jelen pillanatban az emlőrákkal kapcsolatban adunk útmutatást, illetve biztosítunk háttérinformációkat (német nyelven). Örömmel várjuk oldalunkon: http://www.breast-cancer-diagnosis.co.uk/

A HSBA program

Az egyik ok, amiért sikeres vállalat lettünk, hogy szeretjük a tudást. Számunkra nagyon fontos, hogy valóban tudjuk is, amit végzünk - üzletágunk minden vonatkozásában. Szeretünk tanulni, illetve annak a célnak az érdekében munkálkodni, hogy egyre jobbak legyünk és jobban teljesítsünk. Ez tükröződik képzési programjainkban, így a három éves kettős képzési programban is. A Hamburg School of Business Administration, avagy HSBA egyetemmel szoros együttműködésben kínálunk Bachelor of Science (BSc) fokozatot.

Három év hosszú időnek tűnhet, de általában sokkal gyorsabban elrepül, mint hallgatóink gondolnák. Amint bemutatják Önt a részlegeknek és munkatársainak, máris várják az első projektek. Kezdhet diák- vagy gyakornokcsoportokban, vagy egyedül a részlegekben. Az első évben megismerkedik a fő profilunkban működő összes részleggel, így általános képet kap arról, miként mennek nálunk a dolgok.

Első év

Fontosnak tartjuk, hogy megismerje a különböző részlegek kapcsolatait, hiszen csakis így értheti meg a teljes rendszer működését képzése gyakorlati szakaszában. Csak akkor kap teljes képet rólunk, ha érti az eljárásokat és munkafolyamatokat. A képzés első évében a gyakornokok és kettős képzés részvevői számára ez a kitűzött cél.

Második év

A második évben újabb részlegeket ismer meg, melyek egyformán fontos részét képezik a folyamatláncnak. Ezen a ponton kisebb projekteket bízunk Önre, és talán a szakdolgozata témáját is megtalálja - mely az egyetem második évének elméleti képzésében kerül elő.

Harmadik év

A harmadik évben tovább szélesíti szakismereteit a Sysmex (legfeljebb) két másik részlegében. Ezen a ponton dönti el, hogy melyik részlegben kívánja megírni a szakdolgozatát, és mi lesz annak témája. Ideális esetben itt alapozzuk meg szakmai karrierjét a Sysmex vállalatnál - tehát alaposan odafigyelünk rá, hogy melyik részlegnél nyílik a legjobb lehetőség egy pályakezdő számára.

És aztán...

Ilyen gyorsan befejeződnek a tanulóévek. Hogyan tovább?

Természetesen az Ön kezében van a döntés, hogy velünk marad-e, és ez mindig is így lesz. Az is természetes azonban, hogy az oktatással az a célunk, hogy a vállalat számára képezzünk szakembereket. Ha elégedettek leszünk egymással, akkor reményeink szerint kapcsolatunk nem szakad meg, és Ön - immár képzett szakértőként - nálunk kezdi meg szakmai pályafutását. Természetesen semmi konkrét ígéretet nem tehetünk, de próbáljuk előmozdítani céljai elérésében, és reméljük a legjobbakat! Végül is, minden azon múlik, hogy milyen az affinitás Ön és a vállalat között. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kettős képzés programjai rendkívül népszerűek. Gyanítjuk, hogy - amint végzett a tanulmányaival - maradni szeretne nálunk. Örömmel nézünk elébe.

Munkalehetőségek a Sysmexnél

Folyamatosan keressük a tehetségeket

Álláslista

Munkaterületek

Mindenféle szakértelemmel keresünk munkavállalókat.

Szakértelem keresése

Ötletek és tanácsok a sikeres jelentkezéshez

Használja ki médiaközpontunk szolgáltatásait
Összes
  • Összes
  • Irodalom
  • Adások
  • Képek
  • Videók
Nézze meg a podcastot
Tekintse meg a kollekciónkat
Tekintse meg a kollekciónkat https://www.sysmex.hu/media-centre.html
Tekintse meg a kollekciónkat https://www.sysmex.hu/media-centre.html
Gyarapítsa a tudását https://www.sysmex.hu/az-akademia/koenyvtar/oktatasi-cikkek-seed.html
Ismerje meg jobban a koncepciónkat https://www.sysmex.hu/vallalat/mi-a-sysmex/silent-design.html
Sysmex XN – TAILORING YOUR HAEMATOLOGY Tekintse meg az XN bővíthetőségét https://www.sysmex.hu/media-centre/detail-view/xn-tailoring-your-haematology-13878.html